2018. május 10., csütörtök

Füstölgünk



Minden hetedik ember dohányzik a Földön. 2017-ben legalábbis közel 700 millióan cigarettáztak. Mindenki tudja, hogy a dohányzás káros, mégis sokan dohányoznak, és ami még rosszabb, nap mint nap még többen kezdenek el dohányozni. Egy amerikai felmérés szerint naponta kb. 3200 18 év alatti fiatal gyújt rá az első cigarettára.  Miért kezdik el olyan sokan? Mi vihet rá egy serdülő gyermeket, hogy dohányzásra adja a fejét? A fiatalok közül sokan azért kezdik el a dohányzást, mert úgy érzik, cigarettával a kezükben felnőttnek látszanak. „A baráti körben mindenki dohányzott. Azt hittük, így látszunk igazán felnőttnek.” A cigaretta szimbólum, mely a felnőttek szabad világát szimbolizálja. E tevékenységgel a serdülő átmenetileg átélheti a felnőtt státuszt, ami rendkívüli mértékben csábító számukra. Az igazság az, ha olyasmit csinálsz, amivel mindenképp károsítod az egészséged, ami a legrosszabb esetben halált is okoz, egyáltalán nem úgy döntesz, mint egy saját életéért felelős felnőtt. Sok felnőtt dönt úgy, hogy abbahagyja a dohányzást, mert káros, másrészt pedig pénzpazarlás, és döntenek úgy, hogy felhagynak ezzel a káros szenvedéllyel. A felnőttek tudják, hogy éppen a nem dohányzás teszi az embert felnőtté.

Sokan azért dohányoznak, mer azt hiszik, hogy cigarettával a kezükben nagyon divatosnak, modernnek látszanak. De vajon kellemetlen füstszagúnak lenni tényleg olyan divatos dolog? Tényleg imponál neked egy olyan ember, aki másnak akar látszani, mint amilyen valójában?  „Egyszer éppen diszkóban voltunk, amikor egy helyes fiú felkért táncolni. Azt mondta, hogy nagyon tetszem neki, de taszítja a belőlem áradó cigiszag. Nagyon elszégyeltem magam.” Amikor valaki dohányzik, nem érzi igazán, hogy mennyire rossz szagú a haja meg a bőre, ezt csak mások érzik. Akkor ott a diszkóban határoztam el, hogy leszokom a dohányzásról. Nem akartam, hogy azt mondják rám, rossz szagú vagyok. A dohányosok tüdeje se nem divatos, se nem modern.

Mások azért dohányoznak, mert úgy érzik, hogy a dohányzás megnyugtatja őket. Pedig a dohányzás nem oldja fel az idegességet, legfeljebb elfedi. Ha elfogyott a cigaretta, az idegesség újra kezdődik. És akkor mi jön? A következő cigaretta? Időnként mindenki ideges, ez természetes, de az idegességet nem lehet dohányzással legyőzni, ennél sokkal hatásosabb módszerek is vannak. Sport, olvasás, kikapcsolódás, séta, kocogás vagy egy jóízű nevetés oldja a lelki feszültséget. A sírás sem szégyen.




Vannak akik azért dohányoznak, mert azt hiszik, hogy majd ettől lefogynak és divatosan karcsúak lesznek. Nincs igazuk, a dohányzástól még senki nem lett soványabb. Ha így lenne, akkor a dohányosok lennének a legsoványabbak a világon, már pedig ez egyáltalán nincs így. A dohányosoknak ugyanolyan az alakjuk, éppen annyira kövérek, vagy soványak, mint akik nem dohányoznak.


A dohányzó szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel dohányoznak, mert szüleik viselkedését pozitív megerősítésnek vélik. A gyermek önállóságának megnövekedése, a társakkal való együttlét - ami általában felnőtt felügyelet nélkül zajlik- növeli a veszélyes és egészségkárosító tevékenységekben való részvétel esélyét. „Az első cigarettámat egy haveromtól kaptam. Az első szippantás szörnyű volt, komolyan rosszul lettem tőle. A haverom azt mondta, hogy ha majd megszokom nem fogom magam rosszul érezni. Igaza volt. Kis idő múlva, már élni sem tudtam cigaretta nélkül.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése